Hírek : A nap interjúja: Huszti Szabolcs |
A nap interjúja: Huszti Szabolcs
2006.05.20. 21:29
forrás: ftc.hu Csaknem egy év után pénteken ismét az Üllői úton edzett Huszti Szabolcs.
Egykori játékosunk a 2005/06-os szezonban a Metz színeiben a francia élvonalban szerepelt. A Ligue 1 küzdelmei már befejeződtek, a válogatottban azonban még várnak mérkőzések Szabolcsra, így a következőhetekben csapatunkkal edz a játékos. - A nemzeti együttes mérkőzései miatt szerettem volna edzésben maradni, az pedig nem volt kérdéses, hogy amennyiben lehetőséget kapok rá, az Üllői úton tréningezek - mondta Szabolcs a 100%Fradinak. - Nagy örömömre mind a klubvezetés, mind pedig a szakmai stáb pozitívan állt ideiglenes visszatérésemhez, és a csapat is nagy szeretettel fogadott. Azért ment a zrika. - Igen, ám az teljesen természetes. Ezúttal főként a hajam miatt "találtak meg", ami valóban kicsit megnőtt legutóbbi Üllői úti edzésem óta. A viccelődés is mutatja, hogy több egykori csapattársaim egyben barátom is, akiket különösen nagy öröm volt újra látni. Remek közösség volt az, amelyet nagyjából egy évvel ezelőtt itt hagytam, és úgy éreztem az itt eltöltött órák alatt, hogy a most is nagyszerű a hangulat. És az edzés milyen volt? Mennyiben volt más, mint amihez a francia élvonalban hozzászoktál az elmúlt hónapokban? - Igazán nagy különbséget nem tapasztaltam. a tréninget kimondottan élveztem. Labdás edzés volt, amelyen főként a beadásokra, illetve az azokra való érkezésekre koncentráltunk. Meddig edzel az Üllői úton? - Szombaton még biztosan a csapattal tréningezem, majd a válogatottal folytatom a felkészülést az Új-Zéland elleni összecsapásra. Amennyiben a szövetségi kapitány az angliai mérkőzésen is számít rám, a következő hetekben is az Üllői úton edzek.
|