Hírek : Pekerman: Megérdemeltük a győzelmet. Gera, Huszti és Takács technikailag remek |
Pekerman: Megérdemeltük a győzelmet. Gera, Huszti és Takács technikailag remek
2005.08.19. 13:36
Az argentinok szövetségi kapitánya, José Nestor Pekerman (képünkön) a mérkőzés után úgy nyilatkozott: sikerük megérdemelt.
Forrás:nso.hu
Nagyon érdekes, küzdelmes mérkőzést láthattunk - kezdte mérkőzés utáni értékelését az argentin kapitány -, mindkét csapat azt hozta, ami elvárható volt tőle. Csapatommal elégedett vagyok, az eredmények örülök. Az első félidőben megmutattuk, hogy technikailag mennyire képzett játékosok alkotják a válogatottunkat. Sokat tartottuk a labdát az ellenfél térfelén és ebben az időszakban több gólt is szerezhettünk volna. A második félidőben a magyar válogatott teljesítménye feljavult, főként azután, hogy emberelőnybe kerültek. Ekkor már sok veszélyes akciót vezettek, akár ki is egyenlíthettek volna, ám ennek ellenére a végeredményt igazságosnak tartom. Az argentin válogatott jobb csapat, mint a magyar. Ha nem is sokkal, de egyértelműen jobb. Viszont meggyőződtem arról, hogy Magyarországnak igenis versenyképes csapat lehet. Gerát, Husztit és Takácsot technikailag képzett játékosnak tartom, a jövőben húzóemberei lehetnek a magyar csapatnak, de ez önmagában még kevés egy ütőképes válogatotthoz. Kívülről nem tudtam megítélni Messi kiállításának jogosságát, nem láttam pontosan a szituációt, de azt határozottan tudom: nem ő volt az, aki elsőként szabálytalankodott. Biztos, hogy a fiatal játékosban nagy erővel dolgozott a bizonyítási vágy, hogy megfeleljen a vele szemben támasztott elvárásoknak, ilyenkor sokszor nehéz kontrollálni ezt a fajta plusz motivációt. Még akkor is, ha a társak igyekeztek levennie a terhet a válláról a mérkőzés előtt.
|