Az ígéretek ezúttal valóra váltak: olyan magyar válogatottat láttunk a bosnyákok elleni Eb-selejtező első félidejében a pályán, amilyet vártunk és amilyet maguk az érintettek – szakvezetők és játékosok – is ígértek.

Bár a találkozón mi hozhattuk játékba a labdát, tíz másodperc elteltével viszont máris Király Gábornak kellett egy nem túl veszélyes hazai előreívelést felszednie. A folytatásban azonban egyáltalán nem a játszottuk a megszeppent nyúl szerepét.

Pedig a hazai csapat játékosai szemmel láthatóan ezt osztották volna ránk. Valahogy úgy lehettek vele: minek erőlködniük, hiszen félgőzzel is hibára tudják késztetni az ellenfelet, a többit meg a magyar-norvégon látták…

Lelkes közönségük kiszolgálására nem igazán gondoltak, de azért az esélyesség terhe sem nyomasztotta őket. A vártnál is kényelmesebben adogattak, akciózgattak, szövögették támadásaikat, ellentétben a magyar játékosokkal.

A mieink már a bosnyák térfélen megpróbálkoztak a labdaszerzéssel, és nem csak egyedül a center Torghelle Sándort rohangált ellenféltől ellenfélig, hanem mögötte azonnal felzárkózott a komplett magyar középpályássor, Gera Zoltánnal megerősítve.
Az első igazi helyzet előttünk adódott, Torghelle azonban tőle szokatlanul nem vállalta el a lövést, pedig abszolút ziccerben volt. Cifrázni próbálta, kár volt érte, így lett oda a száz százalékos helyzetünk.

Kevéssel később Huszti lőtt bődületes kapufát, majd Dárdai Pál is megpróbálkozott egy átlövéssel. Több mint biztató volt a játékunk: hátul nem engedtük kibontakozni az ellenfél támadásait, Fehér Csaba és Lőw Zsolt a szélen állította meg a hazaiak, ha kellett fizikai erővel. Középen viszont a Vanczák-Éger tengelynek még erre sem volt szüksége: sallangmentesen tették a dolgukat.

Előzmények nélküli akcióból tizenegyest ítélt a játékvezető, mert Spahic legyűrte Husztit a hazai tizenhatoson belül. A sértett higgadtan értékesítette az ajándékba kapott büntetőt, majd gólelőnyünk nem sokkal később a létszámot nézve is leképeződött. Az előbb még szabálytalankodó Spahic – nyilván az eset következményeit még magában hordozva – ártalmatlan szituáció végén reklamált, amiért megkapta második sárga lapját, így mehetett zuhanyozni.

A második félidőben, mielőtt rákapcsolt volna a hazai csapat, egy szerencsés Gera-találattal kétgólosra nőtt az előny, majd két perc múlva Dárdai növelte az előny erőszakosságának és helyzetfelismerésének köszönhetően.

Az ember- és háromgólos hátrányban játszó hazaiakban felébredt a düh, és egyre közelebb kerültek Király kapujához. Ráadásul lehetőségeik többsége már potenciális gólveszélyt is hordozott magában. Mégis egy kézre felpattanó labda után – a tizenhatoson belül Molnár Balázs volt a vétlen vétkes – értékesített tizenegyesből szépítettek.

A szépítő góltól fellelkesedtek a bosnyákok, de lendületük nem volt tartós és sokat hibázva a vártnál talán könnyebben megadták magukat a továbbra is masszív magyar védőfal láttán.

A hajrá ismét a magyar együttesé volt, amely a csereember Juhász Roland érkeztével ismét biztosan zárt, ritkultak a veszélyek Király kapuja előtt, nem úgy a hazai oldalon.

Gyors kontrák sorát alakította ki a magyar együttes, különösen a láthatóan nagy kedvvel és remek formában játszó Huszti volt elemében, csak egy picit higgadtabb helyzetkihasználással könnyen kiütéses vereséget mérhetett volna a találkozó előtt még roppant nagyképű hazaiakra. Talán a fáradtság miatt, talán a biztos előny tudatában azonban már nem volt megfelelő a koncentráció, így maradt a kétgólos vendégsiker.

A találkozó előtt a bosnyák közvélemény még azt várta: kedvenceik meg sem izzadnak a magyarok ellen, úgy gyűjtik be az újabb három pontot.

Nos, a hazaiak tényleg nem nagyon izzadtak meg a mérkőzésen – nem úgy a magyar játékosok -, de a pontgyűjtés most elmaradt.