– Ha úgy verik meg a Sochaux-t, a Nice-t, majd a PSG-t, hogy közben legalább hússzal javítják a gólkülönbségüket, még bent is maradhatnak.
– A képlet egyszerű: kiestünk – vágta rá Huszti Szabolcs. – A Metz a második vonalban kezdi a következő szezont.

– Szóval, ennyi?
– Fáj ezt kimondani, de ennyi. Ha visszanézi az eddigi eredményeket, láthatja, mindvégig a levegőben volt a búcsúnk, hiszen az első fordulóktól kezdve a kiesési zónában tanyáztunk. A búcsú persze mindenkit zavar, öltözői hurráhangulatról hiba volna beszélni.

– Képzelem, belép, és csupa leszegett fejet lát.
– A hangulat valóban nem a legjobb, s ezt az edzéseken is észre lehet venni. Végezzük a dolgunkat, ahogy kell, de kabaréjeleneteket aligha lehetne felvenni.

– Az Inter játékosait nemrégiben alaposan elpáholták a saját drukkereik, mert szerintük gond volt a sztárok hozzáállásával. Az önök testi épségét nem fenyegette veszély az elmúlt napokban?
– Nem tudok róla, hogy közülünk bárkit is felpofoztak volna a szurkolók. Az lerí róluk is, hogy csalódottak, ám nem hinném, hogy egy-két tasli után jobb kedvre derülnének.

– Megbánta, hogy a nyáron Franciaországba igazolt?
– Nem vagyok boldog, ám eszembe sem jutna visszacsinálni az egészet, hiszen a kontinens egyik legerősebb bajnokságában kaptam bizonyítási lehetőséget. Nem is egyszer: eddig tizennyolc meccsen léptem pályára, tizennégyszer a kezdőcsapat tagjaként. Ha azt veszem, hogy odahaza összesen huszonnégy mérkőzésem volt a Ferencvárosban, nincs okom a panaszra. És azt se feledjük, hogy közben sérülés miatt több mint két hónapot kellett kihagynom.

– Na igen, a szokásos magyar betegség, a sérvprobléma…
– Magyar betegség? Ebben az évben hat vagy hét csapattársam küszködött hasonló gondokkal, és egyik sem a honfitársam…

– Kijelenti, hogy fejlődött?
– Igen. Amikor az utánpótlás-válogatott tagjaként az olaszok ellen játszhattam, úgy éreztem, számít, hogy nap mint nap a francia élvonalban edződöm. Mintha gyorsabb lettem volna, ami nem is csoda, hiszen kint a levegővételre sincs idő, nemhogy a labda átvételére. Ez az én álláspontom, ha legközelebb látnak, majd a magyar szakemberek és szurkolók is véleményt formálhatnak– Nocsak, hazakészül?
– Legfeljebb a válogatott összetartására. A szerződésem még két évig a Metzhez köt.

– Úgy hallottam, nem biztos, hogy kitölti.
– A vezetőkkel együtt próbáljuk megkeresni a legjobb megoldást. Nem titok, szeretnék az élvonalban futballozni, végtére is válogatott játékosnak mondhatom magam. Tudom, sokan lenézik a nemzeti együttest, ám én büszke vagyok rá, hogy tizenhétszer viselhettem a címeres mezt.

– Kérdés, hogy, mondjuk, május harmincadikán, az angolok ellen jut-e tizenhétről tizennyolcra.
– Ezzel várjunk még. Annak mindenesetre örültem, hogy Bozsik Péter nemrégiben felhívott, és érdeklődött, hogy vagyok.

– Mit felelt? Hogy boldogtalan a kiesés miatt?
– Nem, azt mondtam, hogy végre jól vagyok, és alig várom, hogy játszhassak.

– Az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva ez már meggyőző érv.
– Remélem, Bozsik Péter számára is az. Én szorgosan edzem, abba úgysem bukott bele senki, hogy becsülettel tette a dolgát.