– Mister Riley. Rémlik valami?
– Mi az hogy! – csattant fel a Metz légiósa. – Az első selejtezőnkön, Zágrábban még negyedóra sem telt el, amikor jogtalanul kiállított az angol játékvezető, és bizony az is eszembe jut vele kapcsolatban, hogy akkoriban odahaza is botrányosan bíráskodott az egyik meccsen, ami aztán nagy visszhangot váltott ki. Ez persze engem nem vigasztal.

– S az, hogy a vereséget hozó szófiai találkozót követően a jók között említették?
– Bevallom, jobban örültem volna annak, ha győzünk, és nem engem emelnek ki. Ha nyer egy csapat, felértékelődnek még a rosszabb produkciók is… Azért természetesen megtisztelő, hogy a szakemberek elégedettek voltak velem, ugyanakkor tisztában vagyok vele: nem ez volt életem mecscse.

– Szokatlan volt a jobb oldali középpályás posztja?
– Egyáltalán nem. Higgye el, nekem majdhogynem mindegy, hol játszom a válogatottban, a lényeg, hogy lehetőséget kapjak!

– Ismét a horvátok ellen brusztolhat, a kérdés az: ki nyer ma?
– Mi. Kemény csata lesz, ám ha azt akarjuk, hogy a szurkolók jó szívvel gondoljanak ránk, akkor… Szóval, mi győzünk!