– Van még tétje a szófiai összecsapásnak?
– Már hogyne lenne! – nézett ránk szúrós tekintettel pénteken a német szakember. – Sokat, nagyon sokat nyerhetünk azzal, ha megszerezzük a három pontot. Részint bebiztosítanánk a harmadik helyünket a csoportban, ami ugyebár a kétezer-nyolcas Európa-bajnoki selejtezőcsoportok elkészítésekor még jól jöhet, részint pedig újfent üzenhetnénk a szurkolóknak: a megfelelő úton járunk.

– Kár, hogy ez az út nem Németországba vezet… Na de a drukkerekre visszatérve: még a nagykovácsi edzőtáborban felkeresték, hogy egy oklevelet adjanak át önnek, amely tanúsítja, jól dolgozott a válogatottnál.
– Mivel a szurkolók mindig őszinték, örültem, hogy megköszönték az eddigi munkámat.

– Mások is ezt szerették volna…
– Tisztában vagyok ezzel is. Csakhogy ez egyáltalán nem érdekel. Ezzel kapcsolatban csupán egy megjegyzésem lenne: aki valamit is konyít a focihoz, láthatja, az elmúlt két évben nemhiába szenvedtünk annyit, a fejlődés igenis tapasztalható.
– Hírlik, még az elutazás előtti napokban is garanciát kért a szövetség vezetőitől arra vonatkozóan, hogy önnel képzelik el a folyatást.
– Ugyan már! Én sohasem mondtam, hogy muszáj megújítani a megállapodásunkat. Azt nem tagadom, hogy egyeztettem az elöljárókkal, ám ebben csakis egy cél vezérelt, az, hogy megnyugtassam a játékosaimat, tudniillik az utóbbi időben ők is sokat, a kelletténél sokkal többet foglalkoztak azzal, hogy végül is megyek-e, vagy maradok. Azt akartam, hogy semmi mással ne törődjenek, csak a bolgárok, illetve a horvátok elleni meccsel.
 Csakhogy akadtak itt más zavaró tényezők is, például Gera Zoltán ügye. Túltette már magát a hiányán?
– Abban a pillanatban, amikor végérvényesen eldőlt, hogy nem jön haza, tudomásul vettem a tényt. Lehet, mostanában túl nagy jelentőséget tulajdonítottunk annak, hogy Gera Zoltán játszik-e, vagy sem. Természetesen fontos láncszeme a gépezetnek, de nem a legfontosabb. Jobban mondva: senkinél sem fontosabb.

– Vagyis pótolható?
– Zolit mint futballistát egy ember képtelen helyettesíteni. Nem egyetlen játékoson múlik majd a siker, hanem azon, hogy egységesek leszünk-e. Azért egy nevet mégis kiemelhetek ehelyütt: Hajnal Tamás játékmódja hasonlítható legjobban Gera Zoltánéhoz. Ahogy lát a pályán, amilyen ötletei támadnak, azok mind feljogosítják arra, hogy átvegye a vezéregyéniség szerepkörét.

– Nagy merítési lehetősége nincs: tizenhat labdarúgóval érkezett meg Szófiába.
– Bocsánat, tizenhéttel, hiszen a mérkőzést eltiltás miatt kihagyó Böőr Zoltán is velünk tartott. De hadd kérdezzek én: csak nem keveslik ezt a számot?

– Ami azt illeti, a megye egyes csapatok készülnek ekkora kerettel a vasárnapi bajnokira.
– Eddig azt volt a baj, hogy kipróbáltam negyvenvalahány játékost, most meg az a gond, hogy alig vagyunk – hát maguk mindenbe bele tudnak kötni?! Komolyra fordítva a szót: amikor végre megtaláltam azt a magot, amelyre a jövőben építhetek, nem láttam értelmét, hogy újabb és újabb labdarúgókat hívjak be. Azért megnyugtatok mindenkit, a kispadunkon nem lesz üres hely, majd kollégámtól, az utánpótlás-válogatottat irányító Róth Antaltól ,,kölcsönkérek" két fiatalembert.
– Akkor is: a Juhász Roland, Éger László, Takács Ákos, Böőr Zoltán, Gera Zoltán alkotta középső tengelyt egy az egyben pótolnia kell. És sokat nem variálhat.
– Ha megmutatnám a feljegyzéseimet, rádöbbennének, mennyi lehetőségem van. Ezért nem is érdemes találgatniuk, hogyan állunk fel Bulgária ellen.

– Azért megpróbálnánk: Király – Bodnár, Stark, Gye…
– …ne, ne, ne folytassák! Tényleg felesleges tippelgetniük, ugyanis az én agyam teljesen másként jár, mint az önöké. És ez nem probléma, sőt. Ha ugyanúgy gondolkodnánk, akár helyet is cserélhetnénk…

– Abban azért egyetértünk, hogy nehéz meccs vár az együttesre?
– Tessék, ezt a véleményt magam is osztom. Mégis bizakodó vagyok, hiszen a múltban is megoldottunk már kemény feladatokat, és ez most sem lesz másként. Van tartásunk, van büszkeségünk, és van hitünk. Én legalábbis maximálisan hiszek ebben a csapatban.