Ha egyedül érzed magad...
Huszti Szabolcs
 
Menü
 
Ennyien voltak kiváncsiak ránk
Indulás: 2005-06-02
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Háttérzene
 
Hírek
Hírek : Argentin győzelem a Matthäus-csapat ellen

Argentin győzelem a Matthäus-csapat ellen

  2005.08.19. 13:24

Forrás:nso.hu Az argentin labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott a Lothar Matthäus által irányított magyar labdarúgó-válogatott ellen barátságos mérkőzésen a Puskás Ferenc-stadionban. Határozottan kezdte a találkozót a magyar együttes: nem állt be védekezni, ha kellett és a szükség úgy hozta, már a vendégek térfelén vagy éppen a félpálya környékén azonnal megpróbálkoztak a labdaszerzéssel. Mert arra nagy szükség volt, hiszen többnyire a vendégek lábán vándorolt a labda.

A két kapusnak sokáig szinte semmi dolga nem akadt. Király egy védőtárs által hátragurított labdát vágott a mezőnybe, Franco pedig megpróbált bedobásra menteni lábbal becsúszva az alapvonalnál egy labdát. Előbbinek sikerült, utóbbinak nem.

A kezdeti nagy iramot a vendégek gólja törte meg. Egy bedobás után a jobb oldali védelmünk rosszul osztotta el egymás közt az ellenfél játékosait, jött a beadás, belül pedig a sok csatárra sok védő jutott, egyedül Maxi Rodrigez maradt őrző nélkül és a nagy lendülettel érkező középpályás szépen felemelkedve, védhetetlenül fejelt hét méterről a hálóba. 0-1

A magyar csapat a kapott góltól kissé megzavarodott, a vendégek állandósítani tudták helyüket közvetlenül a tizenhatosunk előtt, de igazi helyzetet nem tudtak kialakítani.
Ellenben a magyar csapat egy régen látott szép akcióból egyenlíteni tudott. Gera, Böőr, Bodnár és végül Torghelle is a maximumot hozta ki magából, valamint az akcióból. 1-1

Az első félidő hátralévő részében ismét nyílttá vált a játék. Egy les címén meg nem adott gólt láthattunk argentin oldalon, míg Halmosi helyzeténél sajnálhattuk - Gera nagyszerű passzal hozta helyzetbe -, hogy kapura lövés helyett visszajátszott Torghelle felé, de a tömörülő és visszazáró védők utóbbi elöl fel tudtak szabadítaniA félidőben nem változtatott a csapat összeállításán és felállásán Lothar Matthäus szövetségi kapitány, pedig talán oka lett volna rá.

A védelemre aligha lehet panasz, ott mindenki hozta magát, talán Bodnár lépett fel a kelleténél is többször és hagyott maga mögött az argentinok által oly gyakran be is játszott üres teret, bár ez inkább a kisegítéssel adós magyar csapattársak hibája is egyben.

Középpályán két klasszikus szélső ember, Takács és Huszti is adós maradt legjobbjával. A két, egyébként lendületes, leginkább abból megélő futballista előtt nem volt kellő terület, hogy érvényre juttassa erényeit. Böőr, Gera és Halmosi viszont jól muzsikált. Igaz, az látszott: sokat nem játszottak még együtt a debreceniek a magyar csapatkapitánnyal, aki viszont zseniális, rá annyira jellemző mozdulatokkal és néhány remekbe szabott köténnyel vált a mieink legjobbjává.
A második félidőben a vendégek egy sebességi fokozattal nagyobbra kapcsoltak, ha lehetett fokozni az első félidőben általuk bemutatottat: bizony, akkor sem alibiztek egy percet.

Leginkább támadásban jöttek fel és jelentettek kimondott veszély Király kapujára, míg nem szögletből Heinze ismét vezetéshez nem juttatta a vendégeket. 1-2

A mérkőzésnek ebben a szakaszában leginkább a kontrákra építettünk és a Torghelle alkotta egyszemélyes csatársorban bíztunk, de egy Halmosi lövésnél Francónak minden tudására szükség volt, hogy vetődve hárítani tudja a hosszúra tartó bombát.

A találkozó 64. percében aztán megtörtént a sajtó által a mérkőzés kapcsán leginkább beharangozott pillanat: Lionel Messi személyében újoncot avatott az argentin válogatott. Aztán egy perc múlva jött a találkozó legváratlanabb, legmeglepőbb pillanata: Messi piros lapot kapott a játékvezetőtől!

A Maradona-utódként kikiáltott tizennyolc éves Barcelona-játékos Vanczák mellett húzott el parádésan, amikor az újpesti védő mezénél fogva visszarántotta. Erre a lendületét vesztő argentin hátracsapott. A közelben álló játékvezető a szándékos, igaz nem túl durva mozdulatot piros lappal honorálta.
Messi a találkozó előtt még úgy nyilatkozott: ő már annak is örülne, ha akár egy percre is, de bemutatkozhatna az argentin csapatban. Ez megtörtént, de vélhetően nem ilyen egy percre gondolt…

A hetvenedik percben kissé szétszakadt a három csere után átalakított magyar együttes. Egy kis időbe telt, amíg mindenki megtalálta a posztját a hazai csapatban.

Talán a kiállításnak köszönhető, talán az egyenlítésért mozgósított pluszenergiáknak vagy az immár intenzívebb támadófutballra emlékeztető felállásunknak: nagyot javult a magyar csapat teljesítménye. Mezőnyben kiegyenlített lett ismét a játék.

A helyzetre sem kellett sokáig várnunk: ezúttal is nagyszerűen és főként gyorsan, pontosan adogattak a magyar játékosok, Huszti előtt adódott végül lövőhelyzet, de kapujából kimozduló, a szöget jól záró Francóban elakadt a labda.
A hajrában aztán csak magyar helyzet adódott, az egyikben a találkozó egészében nagy kedvvel és kevés hibával játszó Gera ívelt fel az argentin kapu elé, de Kerekes elöl az utolsó pillanatban mentettek szögletre a védők. Az immár időntúli sarokrúgást a hosszú oldalon helyezkedő Tóth Norbert lőhette kapura, de okos lövés-emelése, bár megverte vele a védőket és a kapust is, centikkel hosszúra sikerült.

Az összképében kiegyensúlyozott, jó iramú találkozón a döntetlen közelebb áll az igazsághoz, de ez a sportág a gólokról szól. A Matthäus kapitány által annyira elismert hajtással ezúttal sem maradt adós a csapat, de a német szakember által most már egyre türelmetlenebbül elvárt eredménnyel viszont ismét igen

 
Fernando Torres
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Óra
 
Szabival és Nandoval kapcsolatos linkek
 
Egyéb linkek
 
FTC-s linkek
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!